Auditori képzéseink célcsoportja a cégek azon munkatársai, akik a belső és külső auditokat koordinálják, belső és beszállítói auditokat végeznek. A képzések célja az ISO 19011:2018 szabvány elvei és az adott szabvány alapján kompetens auditorok képzése, akik eredményesen tudják megtervezni és végrehajtani az auditprogramot és az egyes auditok auditterveit, emellett szakértő tanácsadásssal segítséget tudnak nyújtani az irányányítási rendszerek kialakításában és fenntartásában. A képzéseken sikeresen vizsgázó résztvevők képesek lesznek a tanúsító testülettekkel való hatékony kommunikációra, hogy elősegítsék a harmadik feles auditok gördülékenységét.Oktatóink több éves, évtizedes auditori tapasztalattal rendelkeznek és nagy hangsúlyt fektetnek az oktatások gyakorlatiasságára. A képzések során konkrét példák-kal ismerkedhetnek meg a hallgatók, majd interaktív, egyéni- és csoportos feladatok végrehajtásával és audit szituációk elemzésével gyakorlati ismereteket is szereznek. Lehetőség van arra is, hogy az osztálytermi képzést valós audittal egészítsük ki, melynek során az elméleti képzést elvégzett hallgatóin saját vállalatukon belül mentori felügyelet mellett valós auditokat végezzenek. Ezen auditok végén visszajelzést kapnak a mentortól annak érdekében, hogy tovább tudják fejleszteni ismereteiket.Minden képzésünk az oktatás hatásosságának visszaellenőrzésével vagyis vizsgával zárul.